A fáról és annak melléről

Hajdú-Bihari Napló - Noteszlap
Vitéz Ferenc

1994. 05. 03.

 

Már vagy két hete érlelődik bennem a kérdés - s vállalom néhányak ezutáni tanácsát: vizsgáltassam meg magam -, hogy lehet-e melle egy fának. Azóta foglalkoztat a gondolat, mióta láttam Seres Géza aktfotó-kiállítását a Domb utcai Kiss Galériában. Rajtam kívül még több százan látták - jó részük a megnyitón is ott volt (a kiállítást szerdán szedik le) -, engedve a mindannyiunkban ott rejtőző kukkolási vágynak, hogy meg- és kileshetnek-e valamilyen titkot ebben a művészi peepshow-ban.
Mindennek ellenére néhány kép felejthető, a kiállított darabok közül viszont több is emlékezetünkbe idéződik még - azok a fotók, melyek a várakozások ellenére nem mutatnak direkten sokat, viszont annál több bennük a szimbólum, legyen az akár fallikus, idézze bár Érosz mellett Tanatoszt, az elmúlást is. És ami miatt felötlött bennem a fenti kérdés, az az a féltucatnyi kép, ahol a nő és a fa együtt jelenik meg, de mégis önállóan, sugallva mindemellett egyfajta metamorfózisgondolatot, megörökítve az egymásba alakulás mozzanatait.
Fa és nő - két elő szobor. Egy félbemaradt mozdulat, amit a nő, mert nő, éppen megváltani készül a világot, s amint megcsókolja egymást két levél az ágon.
Lehet-e melle egy fának? Mire idáig jutottam, rájöttem, hogy igen is meg nem is. Mert a fa kétnemű, egyszerre férfi és nő, magában rejti a női pólust, mint a férfi az animáját. A fának van öle. A fának itt, ebben a képi környezetben férfiöle van. A fa itt maga a férfiöl.
És álmában táncol egy nővel.