Kamera, mint fallikus jelkép

Hajdú-Bihari Napló melléklete Debrecen és környéke közönségének - TÁJ-KÉP
Dálnoky Erzsébet - 1997. 07. 03.

 

A cikk folytatódik!
Következő oldal

Seres Géza fotóművésznek a képei pszichológiai tesztként működnek

Debrecen (HBN) - Nem a véleményemet akarom megfogalmazni, hanem hagyom, hogy a nők fogalmazzák meg magukat, általam. Én csak eszköz vagyok, közvetítő, aki számukra az önismeret lehetőségét kínálja. -mondja Seres Géza, mérnök, orvos, fotóművész, akinek az utóbbi fél évben négy kiállítása volt.

A fényképezéssel először a Kossuth-gimnáziumban találkozott. Megpróbálta (több-kevesebb sikerrel) "lereprózni" a diákok között kézről-kézre járt, félmeztelen nőkről készült fényképeket. Lebuktak. A 60-as évek közepén ez "pornóképek üzletszerű terjesztésének" minősült. Megúszta egy igazgatói intővel, és nem lett rendőrségi ügy.
Az évek során sokféle témához vonzódott: házfalakon, kapukon található jelekhez, a tengerparton a szél, a víz, az élőlények által létrehozott nyomokhoz, hogy ott jártak. Embereknek sírköveken hagyott üzeneteikhez. Úgy tűnik, az igazgatói intő nem szegte kedvét, hűséges maradt a nőkhöz.
-Miért? - kérdezem.
-Sok mindent fényképezem, de úgy tűnik, nekem ez a legtesthezállóbb. Erdélyi képeimre senki nem tartott igényt. A marokkói sírokról és a tengerpartokon készült képeim épphogy falra kerültek, míg aktfotóm díjat nyert Krakkóban a nyolcvanas évek közepén, nemzetközi pályázaton.
-Mit érez olyankor, amikor meztelen modelleket fényképez? Látja-e bennük a nőt, akire vágyhat? Vagy tárgyként szemléli őket?
-Az ember csak azt tudja lefényképezni, ami a fejében van. Ha a szeretkezés utána vágy van a fejében, akkor azt fogja. Ám akkor abból csak pornó lesz. A szexualitás mindenképpen benne van, de ennek jóval szélesebb a skálája annál, hogy "gerincre, mert megöl a gesztus". Ha egy férfi és egy nő elmegy egymás mellett az utcán, annak már szexuális töltése van. A fényképezőgép fallikus szimbólum, de a toronytemplom is lehet az, ha annak tekintik. A libidó az az életösztön, az az aktivitás, amely az entrópia törvénye ellen, a rendezetlenség növekedése ellen hat. Ebben nem csak egy egyszerű, gyakorlatias kielégülés-keresés van. Ha az ember ezekre, ezeknek valamilyen vonatkozására rá tud hangolódni, az a fejébe kerül, s akkor le is tudja fényképezni.