kiállítás megnyitó

Mű Terem Galéria
Fátyol Zoltán - 2009. április 2.

 

A cikk folytatódik!
Következő oldal

Javítsanak ki a fotós kollégák, de úgy vélem, hogy a művészetek debreceni helyzetéről hosszú idő alatt kialakult képben a fotóművészet mind a mai napig nem foglalta el az őt megillető helyet. Magyarul, nálunk, nem kapta meg azt a rangot, ami megilleti, ahogyan ez másutt - a világban - megtörtént és ma kérdésszerű sem lehet a fotó mint művészet helyzete, akárcsak Magyarország jónéhány más nagyvárosában sem.
Emlékszem egy "korabeli elemzésre", amely egy akkoriban elismert debreceni szaktekintély szájából hangzott el, miszerint: a fotó azért nem lehet egyenrangú a képzőművészetekkel, jelesül a festészettel, mert technikai manipulációkkal jön létre, nem "anyagból" készül, ezért például meggyújtani sem lehet, és mondjuk lyukat égetni a fotóba sem volna életszerű, ami - ellenben - az alakítás részét jelentheti a festővásznon.
Ehhez a balvélekedéshez nem kell különösebb kommentár, de jól jelzi, hogy a fotót hogyan fogadta el, hogyan tekintett rá a képzőművészet akkoriban. Azokban az időkben a "szakmai" vélemények részben vagy a hivatalos, kultúrpolitikailag korrekt véleményt tükrözték, vagy éppen, azzal szemben fogalmazódtak meg. Vagyis az élet nem csupán ma van átpolitizálva, annak minden részletében, ez így volt korábban is. Mert Debrecenben - akkoriban - senkinek sem fűződött ahhoz semmilyen érdeke, hogy a fotót egy újabb és teljes jogú művészeti ágként fogadja be a város, ennek minden járulékos következményével együtt: úgymint jelentős hazai és nemzetközi kiállítások Debrecenbe szervezése, a debreceni fotóművészet felemelése és beépítése a hazai és nemzetközi fotóművészeti kapcsolatrendszerbe, szakírók, fotóesztéták, művészettörténészek foglalkoztatása és még hosszan sorolhatnánk. Mindez nem történt meg, sem akkoriban, sem az utóbbi két évtizedben. (Pedig a város komoly fotóshagyományokkal rendelkezik, lett volna mire alapozni egy új kor-szakaszt, a fotósok aktivitása és önszerveződése, szakmai szervezeteik felépítése és rugalmassága is kellő biztosíték lehetett volna s nem utolsósorban kitűnő fotóművészek működtek és működnek Debrecenben jelenleg is, akiknek a teljesítménye a város falain túl is elismerésre talált.)
Talán a fotó progresszivitásától féltek? Azoktól a nem kontrollálható szellemi és művészi áramlatoktól, amelyek a fotóművészet révén érkezhettek volna ide a nagyvilágból, s amelyek szemben álltak a korabeli szocializmus kultúr-ideológiájával? Minden bizonnyal.