A szépség titka

Debrecen
Győrfi Lajos - 1998.

 

A cikk folytatódik!
Következő oldal

A régi tárgyak, házak környezetében különös érzésünk támad. Olyan, mintha -jobb szó híján- lelkük lenne. Emberek mellett érzünk hasonlót. Mintha az eredetileg hétköznapi használati tárgyakba, konyhai eszközökbe az idő múlásával költözött volna bele a minőség, és körülbelül negyven év alatt érne el érzékelhető szintet. Vagy az is elképzelhető, hogy már eredetileg is rendelkeztek ezzel a tulajdonsággal, csak nem tudott "kijönni" belőlük, "átjönni" rajtuk. Az idő technológiája "lekoptatta" az akadályt, és az aura sok ember számára érzékelhetővé vált, szépnek találják. Nem kevés ember pénzt is hajlandó érte fizetni, annyira nyilvánvalóan érzékelhető ez a minőség. Egy régiség-kiállítás, aukció úgy vonzza az embereket, mint méz a darazsakat. Egy régi daráló, bambis üveg a vásárok keresett darabjai.
Egyes tárgyak már újkorukban is rendelkeznek ezzel a különlegességgel: sajátos atmoszférájuk, lelkük van. Minden ember képes néha ilyen hatású tárgyakat, képeket létrehozni. A művészeknek viszonylag gyakran sikerül, de nekik sem mindig. Ez nem szándéktól, elhatározástól függ. Az új korában is ilyen minőséget mutató tárgyat nevezik műalkotásnak. Egyes emberek erős késztetést éreznek arra, hogy ilyen hatású tárgyakat hozzanak létre. Ha egyszer sikerült, legközelebb megpróbálják rekonstruálni a körülményeket: milyen hangulatuk volt, mennyi cseresznyepálinkát ittak meg, melyik kézzel nyúltak az ecsetért... És talán megismételhető a csoda. Ha gyakran képesek a csodára, és megfelelő számú tárgyat be tudnak mutatni egy bizottságnak, zsűrinek, akkor fölveszik őket az "Alapba". "Művész" címet kapnak.