„Táncos” képek

Debrecen Újság

Tóth Dénes: „Táncos” képek
2000. 03. 13

… ezt a címet adta Seres Géza legfrissebb – a konzervatóriumban bemutatott- tárlatának. A fotóművész három esztendeje került kapcsolatba a színpadi táncművészet eredeti stílusú és törekvésű debreceni együttesével, a Holb Ibolya vezette Modern Tánc-Játék Stúdióval.

A rokonszenvvel kísért érdeklődésből sajátos munkakapcsolat alakult ki a fotográfus és a táncosok között. Azért sajátos, mert a kontaktus túllépett a megszokottnál. Seres Géza nem táncképek sorozatát hozta létre az együttes produkcióinak leképezésével. Az sem alábecsülhető vállalkozás: a folyamatos mozgásban föllelni a termékeny pillanatot. Midőn a képből kikövetkeztethető az exponálást megelőző, és az azt követő mozdulat, s ily módon nem reprodukálja, hanem kifejezi a tánc által sugalltakat. Találunk erre példákat ezen a kiállításon is, ám az alkotó számára mást jelentett szellemi izgalmat ebben a viszonyban. Egészen pontosan azt, hogy a táncoló emberben rátaláljon a személyiségre. Az emberre, aki történetesen táncban óhajtja kifejezni magát. S pontosan azért, mert a tánc a lélek térbe lendült szervi beszéde.

Portrék tehát az itt látható képek, de nem hétköznapi értelemben azok. Ugyanis nem a táncosokról készült privát felvételek sora ez a tárlat, bár valamennyi felvételen a stúdió tagjai fedezhetők fel. Fölismerhető egyikük finom érzelmessége, másikuk érzékeny intellektualitása vagy meleg nőiessége, ám meglepő például a saját énjét kereső kamaszlány évekkel előremutató bája. Ennél is nagyobb lépés az időben a még szinte gyermek táncosról készült kép: a kislány a saját dédanyjának korából tekint ránk. A csoport tagjai Seres Géza felvételein nagy utat tesznek az időben; emlékek és elképzelések kavarognak a lányarcok lenyomatán. Ezek a képek jobban hasonlítanak rájuk, mint ők saját magukra.

Miként lehetséges mindez? A képanyag háromféle módon készült. Az első évben a fotográfus táncjeleneteket rögzített a fekete-fehér negatívra, és a negatívot színezte ki. A második esztendőben egyenként kapott minden táncos lehetőséget, hogy megmutassa magát. Vihettek a műterembe ruhákat-jelemezeket-kellékeket – bármit, amit magukra érvényesnek véltek. A harmadik alkalommal a fotózást hosszabb beszélgetés előzte meg. A lányok elmondták, hogy mi foglalkoztatja őket, a fotóművész pedig ennek alapján készített kockákat – keretként, háttérként, virtuális térként. Ezt a filmet még egyszer befűzte a gépbe, s – immár a táncosokat fotózva – újra exponált kockákra. Ezekből születtek az általa pszeudó-véletleneknek nevezett képek. A szokatlan eljárás dacára vizuálisan értelmes összefüggések jötték létre, a tudatalatti emlékezet termékei.

Tehát ezek a ?táncos? képek nem a táncosok portréi, nem is táncképek, hanem ahogyan a tánc az elragadtatás, a fél-álom állapota, úgy ez a verniszánzs a tudáson túli területekr?l érkez? képek láncolata. Létrehozta a fény szolgálatába áll Seres Géza, a mérnöki végzettsége okén technikai, a társadalom-orvostan szakembereként szociálpszichológiai ismeretekkel fölvértezett fotós. A töpreng?, kísérletez? m?vész. Akinek képei mélyén titok lappang.