Komiszár János: Újra „szóla” paraván
Komiszár János: Újra „szóla” paraván (műterem mikrofon közelből)
Debrecen, 1999; | Oldalsz.: 148-154
Ablak a szépség: időre, kőre, nőre…
Vendég:
Dr. Seres Géza fotóművész és Dr. Kövér József szobrászművész
Komisszár János: Mindkét mai vendégem művész, és mindketten orvosok. Dr. Seres Géza fotókat, dr. Kövér József szobrokat készít.
Dr. Seres Géza: Orvos vagyok, társadalom-orvostanból van szakvizsgám, és jelenleg a Hexal német gyógyszergyárat képviselem Hajdú-Bihar és Szabolcs-megyében orvoslátogatóként. Emellett fotózom.
Dr. Kövér József: Orvos vagyok, másodállásban szobrász. Van három gyerekem, két lány és középütt egy fiú. Lili, Bence és Patrícia.
Komiszár János: Voltál olyan kedves, bemutattad a családodat is, Géza viszont nem.
Dr. Seres Géza: Három lányom van, Judit, Sára és Dóra Vera.
Komiszár János: Csak a harmadiknak van két neve? Hogy lehet ez?
Dr. Seres Géza: Igen. Nem tudtunk megegyezni a feleségemmel, én Verát szerettem volna, ő Dórát esküdött. Végül egy kompromisszumos megoldás született. Legyen mind a kettő.
Komiszár János: Érdekes párhuzamok vannak az életetekben. A művész –és orvoslét mellett például az is, hogy szívesen választjátok alkotások témájává a nőt. Mit jelent számotokra a nő?
Dr. Seres Géza: Azt hiszem ebben semmi különleges nincsen, minden férfit érdekel a nő. Legalábbis bizonyos szinten és vonatkozásban. Ez alól mi sem vagyunk kivételek. A nő archetípus is. Egyes pszichiáterek, pszichológusok szerint velünk született tudattartalmunk egyike, amivel már születésünk idején, valamilyen formában rendelkezünk. Hasonló téma, mint a sárkány, a boszorkány, amik általában a népmesékben is megjelennek.
Komiszár János: Tündér is?
Dr. Seres Géza: Igen. Az apa, az atya, a király figurái szintén az archetípusok közé tartoznak.
Komiszár János: Uralkodnak felettünk?
Dr. Seres Géza: Nem jobban, mint a legtöbb ember. Igyekeznek dominánssá válni a másik ember mellett. A nők is ugyanígy tesznek. Nem hiszem, hogy jobban, mint a férfiak egymás között.
Komiszár János: Körbe vagy véve nőkkel. De megnyugtatlak, három lányom van és feleségem. Átérzem ezt a problémát.
Dr. Seres Géza: Engem nem zavar. Sőt, ha most választani lehetne, hogy három fiút szeretnék-e, vagy három lányt, a lányok mellett döntenék. Kellemesebb lányokkal, nőkkel körülvéve lenni.
Komiszár János: Én is így gondoltam, amíg egy fiú unokám nem született. Most őt imádom nagyon, ugyanúgy, mint a lány gyermekeimet. József, neked mit jelent a nő?
Dr. Kövér József: Ez nagyon bonyolult kérdés, nem is lehet rá pontosan válaszolni. A művész számára a nő megfoghatatlan. Ihlet, inspiráció. Ami egyfolytában mozgatja az embert. Ha megnézzük a nagy művészek életútját, például Leonardóét, neki egyszerű volt a szexualitása. Freud azt írja róla, hogy mindazt, amit a nők iránt érzett, önmagában redukálta, és átemelte a művészetébe. Ha az ember a maga módján a művészettel foglalkozik, akkor mindig megpróbál egy olyan állapotban látni, ami számára mozgalmas és inspiráló tud lenni. Mint szuggesztum, ami Gézát is és engem is foglalkoztat a női létben, mindig az a báj, a kecsesség, a gyönyör, ami egy nőben megfogalmazódik. És jelzi a férfiak gyarlóságát. Tulajdonképpen, bármennyire is azt gondoljuk, hogy erősebbek vagyunk, szinte nem tudunk mozogni nélkülük. Tehát nagyon nehéz – legalábbis számomra – nő nélkül elképzelni az életet.
Komiszár János: Géza, mikor kezdted el a fotózást és hol?
Dr. Seres Géza: Konkrét dátumhoz kötni elég nehéz. Azt hiszem, hogy hetedikes voltam, amikor megkaptam az első fényképezőgépemet. Egy Pajtást. De már lehettem 23-24 éves is, amikor igazán tudatosan kezdtem el fényképezni.
Komiszár János: Autodidakta módon tanultál, vagy voltak abban az időben is praktikus füzetek, könyvek, amik segítették a tevékenységedet? Kiállításokon már szerepeltél akkor is?
Dr. Seres Géza: Bennem fel sem merült, hogy a fényképezést egyéb célra is lehetne használni, mint családi képek készítésére, vagy, mint gimnazista koromban, a Kossuthban, aktfotók reprózására. A katonaságnál találkoztam egy katonatársammal, akinél láttam egy fotóújságot. Emlékszem a mai napig is, hogy elhűltem, elcsodálkoztam, milyen képek vannak benne, mit lehet fényképezéssel létrehozni.
Komiszár János: Előbb, mint villamosmérnök végeztél…
Dr. Seres Géza: Gyerekkorom óta villamosmérnök szerettem volna lenni. Ez a szülői irányításból fakadt. A szüleim úgy ítélték meg, hogy van kézügyességem, a matematika jól ment az iskolában. Logikus, racionális gondolkozású gyerek voltam. Édesapámék mindent megtettek, hogy ebben az irányban gyakorlatot és ismereteket szerezzek. Áthívták a szomszéd elektrotechnikust, villanyszerelőt, hogy mutasson meg dolgokat. Szerszámokat vettek, berendeztek egy műhelyt, amikor Nagylétán laktunk. Egyenes út vezetett ahhoz, hogy ilyen pályán tanuljak.
Komiszár János: Akkor hogyan lettél mégis orvos?
Dr. Seres Géza: Már az első évben éreztem a főiskolán, hogy ez nem az én pályám. Túl racionálisnak, túl száraznak éreztem a világ műszaki megközelítését. Abba akartam hagyni, de a család meggyőzött, nem árt, ha az embernek valami szakma van a kezében. Utána majd lehet próbálkozni más irányban is. Elvégeztem a főiskolát, és mivel orvosi elektronikus műszerek ágazaton végeztem, adva volt az elhelyezkedési terület. A Gyógyszertani Intézetbe kerültem tanszéki mechanikusként, ott láttam, hogy abban lenne fantázia, hogy a műszaki ismeretek mellé orvosit is szerezzek.
Komiszár János: Soha nem gondolkodtál azon, hogy még jogi diplomát is szerezz? A szüleid hogyan fogadták a váltást?
Dr. Seres Géza: Azt hiszem, hogy örültek, mert az édesapám is orvos.
Komiszár János: József, nálad hogyan alakult az orvosi pálya?
Dr. Kövér József: Ha gimnáziumban jó eredményei vannak valakinek, valahogy megpróbál egy jó szakmát keresni. Befolyásolt az, hogy anyám asszisztensnő volt. Sokat voltam a közelükben. Nagykállóban dolgozott ez gyerekkorom nagyon szép szakasza volt. Akkor megfogalmazódott bennem, hogy orvos legyek, s a gimnáziumban ez felerősödött. Általános orvos szerettem volna lenni, nem vettek föl elsőre. Majd előfelvételire vettek fel a fogorvos szakra, így lettem fogorvos. Két évig bántam, hogy odakerültem. A sors keze. Ha általános orvos leszek, nem biztos, hogy eszembe jutott volna, hogy szobrászkodjam.
Komiszár János: Nagykállóban végezted a gimnáziumot?
Dr. Kövér József: Nyírbátorban, mert elköltöztünk.
Komiszár János: Ott már foglalkoztál a szobrászat gondolatával?
Dr. Kövér József: A művészet, mint olyan érdekelt, különösen az irodalom, és a filozófia. 18 éves koromban drámákat írogattam, amiket még Páskándi Gáza is olvasott. Az egyetem alatt is ezt a műfajt űztem. Először, amikor harmadéves hallgató voltam, fogat faragtunk gipszből, mert tananyag volt. Akkor kifaragtam egy fogat, nagyon jól sikerült. Ezt el is felejtettem. Majd amikor oktattam a fogászati klinikán a professzorok mellett a harmadéveseket, akkor jutott eszembe, hogy ebből a dologból talán lehet valamit csinálni. Ezeket az előre öntött gipsztömböket vittem haza. Akkor kezdtem el belőle faragni, de általában konkrét dolgokat csináltam, pici kis szobrokat. Rájöttem, hogy tudom csinálni ezt, s akkor nagyobb gipsztömböket öntöttem. Autodidaktaként a faragást más lépcsőfokra kellett volna helyezni. A nagyobb gipsztömbökből faragtam kezeket, fejeket. Akkor jöttem rá, hogy az ember a kezével is kezdhet valamit, hogy meg lehet fogalmazni dolgokat szavak nélkül is. Aztán léptem egyet előre, a kőre. Kaptam a köveket, s gyakorlatilag mindig az anyaghoz találtam meg a feladatot.
Komiszár János: Mint fogorvos, amikor valakinek a fogán dolgozol, nem jut eszedbe, hogy milyen aranyos kis szobrot lehetne készíteni?
Dr. Kövér József: Maguknak, a fogaknak is van karakteres rajzolatuk. Amikor az ember belenéz egy szájba, akkor látja benne a kort, és lát benne nagyon érdekes anatómiai variációkat.
Komiszár János: Géza hány kiállításod volt eddig?
Dr. Seres Géza: Egyéni kiállításom közel húsz, csoportos több. Amikor a 80-as években beadtam a felvételi kérelmemet a Fotóművészek Országos Szövetségébe, negyven kiállítást soroltam fel, ahol a képeim szerepeltek.
Komiszár János: 1987 óta vagy tagja ennek a szövetségnek és ’93 óta A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Most van egy vállalkozásod is…
Dr. Seres Géza: Van egy betéti társaságom, a Gráf Fotóstúdió. Reklám és prospektusfotókat csinálok. Gyakorlatilag bármit vállalunk.
Komiszár János: Meddig szakma ez, s mettől művészet?
Dr. Seres Géza: Elég nehéz a határt meghúzni. Van, amikor elég jól látszik, hogy ez egy szakmai munka lesz. Ilyenkor a megrendelőnek nincs is igénye arra, hogy valami többet is hozzátegyen az ember. És persze van, amikor kifejezett igény, hogy ne egy száraz termékfotó készüljön el.
Komiszár János: Mikor választottad az aktfotózást?
Dr. Seres Géza: Elég korán csináltam az első aktfotót. Még a hetvenes évek vége felé adódott egy modell, aki vállalkozott.
Komiszár János: Valaki odament hozzád, hogy szeretné, ha lefotóznád?
Dr. Seres Géza: Általában közös ismerős révén kialakul ez a szituáció. Ám elég hosszú időnek el kell telni, míg az ember egy olyan bizalmas légkört alakít ki a modellel, hogy az vállalkozzon a vetkőzésre.
Komiszár János: Hogyan választod a modelljeidet?
Dr. Seres Géza: Az élet hozza. Valamilyen szituációban megismerkedem egy nővel, és érződik rajta, hogy vállalná. Már csak fel kell tenni a kérdést. Az ember ezt a kérdést akkor teszi fel, amikor már biztos benne, hogy nem utasítják vissza. Legfeljebb bizonyos feltételekhez kötik, hogy szeretné a képeket, az arca ne látszódjék, egyebek.
Komiszár János: Az alkalmas modellek a tökéleteset jelentik?
Dr. Seres Géza: Igazából nem tudom. Akiket fotóztam, azok hétköznapi modellek voltak. Bárki találkozhat velük az utcán. Talán egy kicsit csinosabbak, de nem igazán olyanok, akikre azt mondjuk, hogy szexbombák.
Komiszár János: Általában nem adják a nevüket a géphez. Tőled mégis egy rendhagyó ismertetőt kaptam, amiben egy név is szerepel. Nem te adtál címet egy aktfotónak, a modell neve az. Emlékszel rá, hogy ki volt?
Dr. Seres Géza: Csatári Anikó. Korábban az Unió Mozgásszínben is táncolt, tagja volt ennek az együttesnek. Nagyon öntudatosan vállalta a fotózást, hogy az arca látszódjon, a neve szerepeljen.
Komiszár János: A Szépség titka című kiadványban szerepelt, ugye? Egy teljes kiállításnyi anyag készült róla, úgy tudom. Hova lett kiállítva?
Dr. Seres Géza: A kiállítás éppen az ő esküvője alkalmából nyílt a Domb utcai Kiss Galériában.
Komiszár János: József, legutóbb a Déri Múzeumban volt kiállításod. Nem gondoltál arra, hogy neked kellene az alkotásaidat bemutatnod?
Dr. Kövér József: De, sokszor gondoltam rá, hiszen amit elmondanak a megnyitón, azok impressziók, abban nincs benne a munkafolyamat, amit érzek egy kőnél. Tudom, hogy azt a követ mért csináltam, mi volt az eredeti forma, hogyan mozdult meg, hogyan inspirált az alakja. Volt például egy nagy lapos, jó méter magas tardosi kövem, abból egy lélektáncot faragtam. Az embert impressziók érik, talál hozzá egy követ, de ezt nem mondja el senki a megnyitón. Néha jó lenne, ha az ember saját maga nyitná meg a kiállítását. Utólag hallom, hogy gyerekek is megnézik a kiállításomat. Van egy XX. század című szobrom. Tíz éve készült. Fele csontváz, fele izomzattal rendelkező ember. Mert a XX. században az emberiség, sajnos eszi önmagát. A gyerekeknek ez a – bizonyos szempontból – morbid szobor tetszik.
Komiszár János: Műveid középpontjában mindig az ember áll. „Testi forma, a maga organikus és absztrakt világában.” Ezt te nyilatkoztad. Lehet élettelen anyagba életet lehelni?
Dr. Kövér József: Hogyne! Maga a kő is él. Benne van az élet. Ha az ember elmegy tengerpartra, akkor a természet, a tenger által csiszolt köveket talál. Iszonyatosan jó formákat lehet összegyűjteni. Anélkül, hogy hozzá nyúltál volna, megvan a vizuális képesség arra – ha nem tudod megfaragni - , hogy a különböző formák, alakok esztétikai élményt nyújtsanak. Persze, vannak olyan kövek, amiből az ember szobrokat készít. Ez egy régi görög történet, s Michelangelo is azt mondta: „Minden kőben benne van a szobor, amit az alkotója elképzel.” El lehet rontani egy követ, rossz formát lehet benne találni, akkor a szobrász hibázik. Rossz alkotás születik. Egy kőnek lelke van, és bármennyire is hideg, sokkal melegebb tud lenni, mint az emberek. Én nagyon jól érzem magam kövek között. Sokkal beszédesebbek és őszintébbek, mint a külvilág.
Komiszár János: Az elgondolástól a megvalósításig milyen folyamat játszódik le? Hogyan választod ki a köveket?
Dr. Kövér József: Kapom őket. Móré Lajos, az Üvegipari Kft. Igazgatója nagyon sok követ ajándékozott nekem. Márványokat, kubai köveket, vietnámi márványt… Van, amikor veszem a köveket. Ezek szabálytalanok, amiket nem lehet semmire sem használni. Van sok olyan kövem, amit a szemétből szedtem ki. Hiába faragtam meg, még mindig lehet benne látni a gépolaj beszivárgását. Túl hosszú ideig volt a szemétben. A kő maga is inspiráló. Van formája, és az ember azt nézegeti. Rárakja a retinájára, forgatja. Ebbe a formába próbálok elképzelni egy szobrot, majd kicsiben megcsinálom. Vázlatot készítek róla, lerajzolom előbb, amit akarok..
Komiszár János: Milyen szerszámokkal dolgozol?
Dr. Kövér József: Gépekkel, flexekkel, sarokcsiszolókkal. A lényeges formák így alakulnak. De ha portrét csinálok, akkor csak vésővel. De amikor nagyobb, köztéri szobrokat csináltam – például a Fohászkodót – rengeteg volt a gépi segítség.
Komiszár János: Hova került ez az alkotás?
Dr. Kövér József: Nyíracsádon látható, a Petőfi téren, a templom sarkánál.
Komiszár János: Milyen érzés, amikor elmész nap, mint nap mellette?
Dr. Kövér József: Jó érzés, csak a szobor egy idő után kihelyeződik belőled. Ahogy az ember nézi a gyerekét, nézi az életét, a gondolkodását, ugyanúgy a szobor is akkor jó, ha – bár a neved bele van írva - , független tőled. Így egy kicsit mindig kritikus szemmel nézem. Nem úgy, hogy ez az én szobrom. Éli az életét. Az emberek szeretik ezt a szobrot, ahogy a faluban elmondják, de én próbálom azt nézni, hogy valóban megcsináltam-e azt, amire gondoltam. Ha van önálló karakteres élete a szobornak, akkor az alkotója függetlenül élni fog. Ha nincs benne élő tartalom, akkor a szobor élete az alkotójának életével párhuzamosan megpecsételődik.
Komiszár János: Azt hiszem, hogy mi ezt igazán nem érezhetjük.
Dr. Seres Géza: Mi ezt nem érezhetjük, való igaz. A prospektusokat, albumokat gyakran forgatjuk, de egy kicsit más a viszony. Talán intimebb a fotó, illetve a festmény szerepe, mint egy köztéri szoboré.
Komiszár János: Emberrel foglakoztok, a női szépséggel is. Megfogalmaznátok, h mit jelent a női szépség?
Dr. Seres Géza: Ahogy a Szépség titka című könyvben megpróbáltam körvonalazni, én úgy gondolom, hogy bizonyos tárgyak, illetve emberek, két világ határán állnak, mint az ablakok. Ami ebbe a hétköznapi világunkba abból a másik világból az ablakon keresztül átjön, az a szépség.
Dr. Kövér József: A nő és a szépség olyan kategória, ami az örök fiatalságot jelenti. Gyakorlatilag minden női korszakban megvan a szépség, az az esszencia, ami az élethez szervesen tartozik. Rodik csinált Rose-ról egy korai szobrot és egy későit, amikor már lehet rajta látni a petyhüdt testet, ahogy a mell öregszik. Az is döbbenetesen szép szobor. A nő a művészetben az állandóságot, a megújulást és a megkerülhetetlent kell, hogy jelentse.
Komiszár János: Végezetül néhány rövid kérdést teszek fel, amelyekre rövid válaszokat kérek. Géza, hány modellt fotóztál le akt-uálisan?
Dr. Seres Géza: Nem tudnám pontosan megmondani. Húsz és harminc között van a számuk.
Komiszár János: Mennyit szeretnél még?
Dr. Seres Géza: Ez nem verseny, nincsenek ezzel kapcsolatban terveim. Ha van rá vállalkozó, s kialakul benne egyfajta bizalom irántam, nem húzok határt.
Komiszár János: Fotóztál már szépségkirálynőt?
Dr. Seres Géza: Nem.
Komiszár János: És szeretnél?
Dr. Seres Géza: Ha jelentkeznének, nem zárkóznék el. De nem tűzöm ki életem céljának, hogy egy ilyen feladatot megoldjak.
Komiszár János: Mi a kedvenc ételed, italod?
Dr. Seres Géza: Kedvenc ételt nem tudnék mondani, a francia ételeket és ízeket szeretem. Ital? A borokat szeretem, a nevemmel ellentétben.
Komiszár János: József! Kedvenc ételed, italod?
Dr. Kövér József: Minden, ami finom és kellemes. Szeretem az ír whiskyt, a sört, a tokaji bort. A sztrapacskát, a rántott csirkét.
Komiszár János: Jó ízlésed van! Találkoztál már tökéletes fogazatú emberrel?
Dr. Kövér József: Szúmentes foggal igen. A gyerekeimnek, mind a háromnak, tökéletes fogazata van. Egyetlen egy lyukas foguk sincs, nem is volt gyerekkorukban sem. Találkozom a praxisban is ilyennel, bár ritkán.
Komiszár János: Milyen fogkrémet használsz most?
Dr. Kövér József: Váltogatni kell, mert megunja az ember az ízét. Azt hiszem most Aquafresh van otthon.
Komiszár János: Álmodtál már arról, hogy lovas szobrot készítesz?
Dr. Kövér József: Álmodni nem álmodtam róla.
Komiszár János: Elképzelhető?
Dr. Kövér József: Nem tudom. Az ember nem maga határozza meg a sorsát.
