Pertu Seres Gézával - Találkozások

Hajdú-Bihari Napló – Találkozások

Vitéz Ferenc: Pertu Seres Gézával
1996. 04. 06

Vitéz Ferenc: Azt mondják, hogy mindenki számára a legszebben csengő magyar szó a saját neve. Te hogy vagy megelégedve a tieddel?

Seres Géza: Nekem tetszene, inkább az a gondom, hogy más nincs vele kibékülve. Hiszen a Gézát, csakúgy, mint a Lajost vagy a Bélát eléggé lejáratták. Minden kabarében így hívják a szerencsétlen, bugyuta férjeket.

Vitéz Ferenc: A saját neved tanít-e arra a (néha nem szolid) iróniára, ami felfedezhető a jellemedben? Honnan jön ez az irónia?

Seres Géza: Ez inkább abból adódik, hogy régen komolyan vettem saját magamat. Aztán rájöttem ennek enyhén túlzó voltára. Az irónia a véleményem árnyalásának lehetőségét nyújtja. Saját magamról is.

Vitéz Ferenc: A fotós szem miatt?

Seres Géza: Nem is tudom. Amikor fotózásról beszélnek, mást értenek rajta, mint amit én művelek. Nem is annyira montázsokat, mint inkább intsallációkat készítek. Nem a képen egyesítem direkt módon az elemeket, hanem a valóságban. A valóságot állítom össze, s aztán azt fényképezem le.

Vitéz Ferenc: Meg is mutattál egy készülő darabot. Ezen festett, időrágta hatásokat keltve, megdolgozott alumínium lemezen van egy már fotózott, táncmozdulatot mutató női akt, s rá van maratva egy gyerekrajz. Ez már nem is csak fotó-, ha nem szebb értelemben vett képzőművészet.

Seres Géza: Lehet, hogy az lenne az igazi kiállítási darab, de a fotóval, a technikával, a fény-árnyék hatásokkal, a csillogással még sok mindent hozzá lehet tenni.

Vitéz Ferenc: Azt mondtad, hogy a valóságból rakod össze a képet. De mégsem a valóságot, hanem már egyfajta alkotói, művészi szemtől és lélektől vezérelve létrehozott, műalkotásnak is felfogható insallációt fotózol. Ez már többszörös áttétel.

Seres Géza: Ez így igaz. De az embernek át kell járatnia magán az élményeket. Mintha ledarálnál egy kiló combot. Az első darálásnál még felismerhető az eredeti struktúra. Kétszer-háromszor átküldve ezen a technológián, aztán meg is főzve, a végeredmény az elkészítőről mond valamit, nem az állatról. Az aktot is le lehetett volna nagyítani, de az még kevés. Az én gondolatom még nincsen eléggé benne.

Vitéz Ferenc: Így lesz a két „királylány”, az akt és a gyerekrajz, a képen az irónia kifejezője is?

Seres Géza: Időnként rajta kapom magam, hogy ironizálok másokon. Ez nem a cikizés szándékával történik, hanem hogy megmutassam: ami kívülről látszik, az nem az, ami. A mögötte lévő dolgok számomra sokkal jellemzőbbek. Például, hogy egy mítosznak az ellenkezője sem igaz. Nem úgy igaz.

Vitéz Ferenc: Mik a kedvenc valóság-tárgyaid, s mit látsz mögöttük?

Seres Géza: A női minőség, az idő, a természet, annak elemei, a fa, a homok…

Vitéz Ferenc: Vegyük sorra ezeket. Mi a nő? Jól ismered őket, hiszen négy nővel élsz együtt. Három lányod van.

Seres Géza: Itt nem olyan szándékú az irónia, amiből annak kell kiderülnie, hogy megjátsszák magukat. Azt igyekszem megmutatni, hogy a nőiség több annál, mint amit maguk a nők tulajdonítanak ennek. És éppen az a probléma, hogy ezt verbálisan nem szabad megfogalmazni. Mert rögtön azt érzem, hogy amit mondok már nem arról szól. A képekben van meg a lehetőség, hogy a bizonytalanságát, sokrétűségét és árnyalását kifejezze az ember. Végső soron az a nőiség, ami szavakba nem fogalmazható meg.

Vitéz Ferenc: Irracionális lény?

Seres Géza: Egy bizonyos szint fölött igen. A hétköznapi szükségleteiken, ösztöneiket túl. De a világban ezen kívül is rengetek irracionális van, s ezeket csak a művészet eszközeivel lehet megfogalmazni.

Vitéz Ferenc: A régi vitánk a fáról, hogy férfi-e vagy nő?

Seres Géza: Közben rájöttem arra, hogy a fák is olyan objektumok, amint a műalkotások, melyek magukra tudják venni a projekciókat. Attól függ, hogy mit vetít rájuk az ember. Magukra tudják venni a férfi és női minőséget is. Ugyanúgy, mint egy Shakespeare-darab elviseli a mai és a száz vagy kétszáz évvel ezelőtt ember értelmezéseit is.

Vitéz Ferenc: Milyen táj késztet arra, hogy lefotózd?

Seres Géza: Olyan környezetet szeretek, amiből valamilyen aurát érzek. S körbejárva azt, előbb-utóbb mindig meglátom a tájvédelmi területet jelző táblát, mert ezt más is érzékelte. Egy helyet nem leltem így megjelölve, egy dombot. Arról viszont kiderült, hogy sírokat rejt. Ám érzem, hogy több van a tájban, mint ami megjelenhet a fotóban. Ezért viszek oda néha egy aktmodellt, vagy rendezem intsallációvá az ott található környezeti elemeket.

Vitéz Ferenc: És az idő?

Seres Géza: Szintén, mint „technológia” alakítja a környezetet és az embert. Itt van ez a pohár. Új, nem rég vásároltuk, semmi érdekes nincsen benne. Eltelik negyven év, és feltűnik egy régiség boltban. Mert érződik rajta, hogy beleköltözött vagy átjön rajta a lélek.

Vitéz Ferenc: Érzed már magadon a patinát? ’49-ben születtél, s azt mondtad, az ötvenes évek tárgyait már gyűjtik.

Seres Géza: Belülről kevésbé érzem, de ha meglátok egy fényképet magamról…!

Vitéz Ferenc: Megjelenik ez a minőség az emberben is?

Seres Géza: Az élőlényekből eredetileg is sugárzik ez a – jobb szó híján- lélek. Az ember eleve mutatja e minőségét. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy az időtlenségből szűrődik át a tárgyakon és jelenségeken, az emberekben. Egy régi tárgyon, házon, mint egy kinyíló ablakon képes átjönni ez a valami. És ezt az ablakot az idő „technológiája” nyitja ki. Ezt a hatást karbantartással, meszeléssel meg lehet őrizni.

Vitéz Ferenc: Hogyan „meszeli” magát az ember?

Seres Géza: Vesszőparipán, hogy nem tudja saját magáról, milyen. Csak azt tudja, hogy milyennek képzeli magát. És úgy meszeli, olyanra, amilyennek képzeli. Nagyon nehéz pontos információhoz jutni magunkról. Mintha a szemedet akarnád megnézni a saját szemeddel. Ez képtelenség. Ha tükörbe nézel, akkor nem a szemeddel látod, hanem annak a tükörképét. És az nem ugyanaz!

Vitéz Ferenc: Tehát a méreg, amivel pusztítja magát az ember?

Seres Géza: A hamis, és nem az adekvát vélemények saját magáról, amelyek lehetnek a tudat racionális működésének végeredményei is. Mint logikus gondolkodással esetleg nincs hiba, de ha az eredeti adat, amivel a műveleteket végezzük, hamis, az egész csak képzelgés lesz és nem a tényeket mutatja.

Vitéz Ferenc: Van neked egy polgári foglalkozásod is. Villamos üzemmérnök diplomád, orvosi végzettséged van, ám gyógyszerismertetőként dolgozol.

Seres Géza: Ennek anyagi okai vannak. Önmagam keresése közben rájöttem: ahhoz, ami talán leginkább közel áll hozzám, elő kell teremteni az anyagi feltételeket. Mert a fotózás sokba kerül. Talán ez is az oka annak, hogy a magyar fotóművészek, bár felveszik a versenyt a nemzetközi mezőnnyel, néha jobbak is, mégsem tudnak igazán jelen lenni a sok költséget, nevezési díjat igénylő nemzetközi pályázatokon és kiállításokon.